Az elmúlt évek történései jócskán megváltoztatták az energiapiaci törekvéseket, és egyben új fokozatra kapcsolták mind a megújuló energia, mind az energiahatékonysággal kapcsolatos lépéseket. Hogyan tudná jellemezni jelenleg az energiaátmenetet? Milyen megatrendek zajlanak?
Az egyik megatrend, amit most Európában látunk, hogy politikai oldalról rengeteg impulzus érkezik az energiaátmenettel kapcsolatban. Az Európai Unió az energiaátállás éllovasa szeretne lenni, aminek érdekében új, ambiciózus célokat határoz meg, főként a megújuló energiára vonatkozóan. A legutóbbi, már elfogadott 2030-as célkitűzés, a megújuló energia arányának 43 százalékra való növelése, ami kifejezetten magas arányszámot jelent. A kérdés az, hogy jó úton haladunk-e. Fontos a célok kitűzése, az elhatározás, de ennél még kritikusabb, hogy mindezek hogyan valósulnak meg az üzleti szférában, illetve a különböző földrajzi helyszíneken. A gyakorlati megvalósításra a napenergia jó példaként szolgál, rengeteg fejlesztés zajlik, tavaly Európában 25 gigawattnyi napelemet telepítettek a háztetőkre. Ez a technológia már könnyen elérhető, nem szükséges hozzá speciális engedély, a fizikai helye is adott a napelemeknek, így helyben jöhet létre az energiatermelés. A nagyobb termelők, úgymint a szélerőművek, naperőművek már sokkal trükkösebbek, és nehezebb telepítési procedúra van mögöttük. Európában az előző évben 16 gigawatt kapacitású szélerőműpark fejlesztése történt meg, a 2030-as vállalás eléréséhez azonban évi 30 gigawattra lenne szükség, ami a tavalyi mennyiség majdnem kétszerese. Nem arra utalok, hogy rossz célszámot tűztünk ki, épp ellenkezőleg. A célkitűzés nagyon is helyes, a probléma abból adódik, hogy
a fejlesztések létrejöttéhez időre lenne szükség, de éppen ez az, ami nem áll rendelkezésünkre. Az energetikai átállásnak azonnal meg kell történnie.
Kedves Olvasónk!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja most akciósan egy évre 19 900 forint. Választhat havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!
Általános Szerződési Feltételek | Gyakran felmerülő kérdések