Ez a cirkusz ismétlődik az 1990-es évek óta. Annak ellenére, hogy a korábbi 27 klímakonferencián sorozatban hangzottak el vészjósló beszédek és ambiciózus vállalások, a globális széndioxid-kibocsátás mértéke folyamatosan növekedett, ami csak egyszer, a Covid-járvány okozta gazdasági válság idején szakadt meg. Idén pedig valószínűleg minden korábbinál nagyobb lesz az emisszió mértéke.
Szinte minden gazdag ország az emissziócsökkentés terén sokkal többet hirdet magáról, mint amennyit valójában teljesít. Ezt jól példázza az Európai Unió esete, amely minden más államnál nagyobb mértékű vállalásra tett ígéretet, mégis – amikor Oroszország Ukrajna elleni barbár támadása miatt az Oroszországból érkező gázimport leállítására kényszerült – Afrikában keresett még több olajat, gázt és szenet. Eközben szinte minden szegény ország érthető módon a gazdasági növekedésre fókuszál, amihez bőségesen rendelkezésre álló, olcsó és megbízható energiaforrás szükséges – amit még mindig a fosszilis energiahordozók jelentenek.
A klímacsúcs bohózatának hátterében egy nagy hazugság áll, amelyet újra és újra ismételgetnek: miszerint a zöld energia az életünk minden területén hamarosan felváltja majd a fosszilis energiahordozókat. Ezt az eltúlzott véleményt népszerűsíti a Nemzetközi Energiaügynökség, amely az energetikai adatok pártatlan elemzőjéből annak az erőltetett előrejelzésnek a hirdetőjévé vált, amely szerint a fosszilis energiahordozók felhasználása hét éven belül eléri a csúcspontját.
Ez az állítás figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy
a fosszilis energiahordozókról történő átállás csak az adófizetők által finanszírozott hatalmas állami támogatások révén valósulhat meg.
Továbbá miközben az olyan nagy energiaipari szereplők, mint az Exxon és a Chevron, visszatérnek a fosszilis energiaforrásokba történő befektetésekhez, a zöld energiára tett nagy fogadások látványosan megbuktak. Az elmúlt 15 évben az alternatív energiaforrásokhoz köthető részvények értéke visszaesett, amivel az egyszerű dolgozók nyugdíjmegtakarításai a rossz lóra tevő nyugdíjalapok miatt a mélybe zuhantak, miközben a hagyományos részvények árfolyama több mint négyszeresére nőtt.
Amit nem fognak elismerni az Egyesült Arab Emírségekben – mert ezt még soha nem vallották be egy globális klímacsúcson sem –, az az a kínos valóság, miszerint a klímaváltozásnak valóban valós költségei vannak, de ez igaz a klímapolitikára is.
A legtöbb nyilvános fórumon a klímaváltozás költségeit erősen eltúlozzák. Gondoljunk csak arra, hogy minden egyes hőhullámot a világ végét jelentő, katasztrofális jelenségként írnak le, miközben nem esik szó arról, hogy a melegebb telek miatt a halálozások száma sokkal nagyobb mértékben csökken. A klímapolitika költségeit pedig bizarr módon figyelmen kívül hagyják.
A klímaváltozás és a klímapolitika költségei közötti egyensúly elemzése több mint három évtizede a klímaváltozással kapcsolatos közgazdasági tanulmányok középpontjában áll. William Nordhaus az egyetlen olyan klímaváltozással foglalkozó közgazdász, aki Nobel-díjat kapott. Kutatásai azt mutatják, hogy mindenképpen tennünk kellene valamit a klímaváltozás terén: a fosszilis energiahordozók okozta emisszió megfelelő időben történő csökkentése olcsó intézkedésnek számít, és visszafogja a legveszélyesebb szintű hőmérséklet-emelkedést. Kutatása azonban arra is rávilágít, hogy
a széndioxid-kibocsátás nagyon ambiciózus módon történő csökkentése rossz üzletet jelent, mivel ennek rendkívül magasak a költségei, a járulékos haszna viszont csekély mértékű.
A klímaaktivisták, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a tudományra hallgassunk, következetesen nem vették figyelembe ezt a kutatást, és a gazdag világ vezetőit arra bátorították, hogy egyre nagyobb mértékű klímavédelmi ígéreteket tegyenek. Sok politikai vezető még odáig is elment, hogy 2050-re nettó zéró széndioxid-kibocsátásra tett ígéretet.
Annak ellenére, hogy ez valószínűleg a legköltségesebb szakpolitikai intézkedésnek számít a világon, amelyet politikai vezetők valaha megígéretek, azt úgy tették meg, hogy addig az intézkedés teljes költségére vonatkozóan egyetlen szakértői számítás sem készült. Idén a Climate Change Economics különszámában jelentek meg az első ilyen elemzések.
Erről az elképesztő munkáról szinte egyáltalán nem számolt be egyetlen nagyobb médium sem. Ez még a legkedvezőbb feltételezések mellett is azt mutatja, hogy
a nettó zéró emissziót célzó erőfeszítések haszna az évszázad során csak lassan fog nőni.
Az évszázad közepére ez a haszon – vagyis a klímaváltozásból eredő költségek elkerülése – elérheti az évi mintegy ezer milliárd dollárt.
A költségek azonban sokkal magasabbak lennének. Három különböző, modelleken alapuló megközelítés mindegyike a haszonnal szemben sokkal magasabb költségeket mutat a 21. század minden egyes évében és a következő évszázadban is. 2050-re ennek a szakpolitikának az éves költsége 10 és 43 ezer milliárd dollár között mozog. Ez a globális GDP 4-18%-át teszi ki. Vegyük figyelembe, hogy a világ összes kormányának teljes adóbevétele jelenleg a globális GDP mintegy 15%-ának felel meg – és a politikusok akár ennél is több kiadásra akarnak rávenni bennünket.
Az egész évszázad során a haszon a globális GDP 1,4%-át tenné ki, míg a költségek átlagosan a globális GDP 8,6%-át. Minden egyes dollárnyi költség talán 16 centnyi klímavédelmi hasznot eredményezne. Ez egyértelműen a források elképesztően rossz felhasználását jelentené.
Az egyetlen dolog, amivel elkerülhető, hogy ez a mostani klímacsúcs a korábbi 27 csúcstalálkozóhoz hasonlóan kudarcot jelentsen, ha a politikusok elismernék a nettó zéró emissziót célzó politika valódi költségeit, és ahelyett, hogy újabb vállalásokat tennének a széndioxid-csökkentés terén, a zöld energiával kapcsolatos kutatás-fejlesztés jelentős növelését ígérnék meg.
Ez elősegítené, hogy
az alacsony széndioxid-kibocsátású energia ára a fosszilis energiahordozóké alá csökkenjen, aminek köszönhetően a világ minden országa át akar majd állni az alacsony széndioxid-kibocsátású energiára.
A jelenlegi, még mindig nem hatékony technológiák támogatásával szemben, valamint ahelyett, hogy a fosszilis energiahordozók árának felhajtásával próbáljuk erőszakosan kikényszeríteni az átállást, a zöld technológiákat kellene valóban olcsóbbá tennünk.
Sajnos, ez túlzó reménynek tűnik. Ehelyett úgy látszik, hogy a mostani klímacsúcs egy újabb eltékozolt lehetőség lesz a kérdésről szóló üres fecsegésekkel.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép forrása: Getty Images
