Nagyok az országon belüli különbségek az üres lakások eloszlását illetően. A legkevesebb nem lakott lakóingatlan azokon a településeken van, ahova az utóbbi években a legtöbb kiköltöző érkezett, vagyis erős volt a szuburbanizáció, főleg Budapest környékén. A sok üres lakással rendelkező települések köre viszont hat csoportra osztható:
- Első a nagyvárosok, a be nem jelentett kiadó lakások, az elhanyagolt lakóépületek és az üresen álló önkormányzati bérlakások miatt.
- Második a Balaton környéke, ahol sok a nyaraló, amiben senki nincs bejelentve.
- Harmadik az úgynevezett belső periféria települései, amik ugyan nem határmenti települések, de a rossz munkalehetőségek miatt erős az elvándorlás. Ide tartoznak például Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala vármegyék határterületei, de a Tisza-tó környékén is sok az üres lakás.
- Negyedik a külső periféria települései, amelyet jellemzően a borsodi, a hevesi és a nógrádi vármegyék határ menti részei alkotnak. Ezeket a részeket – hasonlóan az előző csoporthoz – a gazdasági kilátástalanság miatt hagyják el sokan, így itt sem ritka, hogy az ingatlanok több mint fele üresen áll.
- Ötödik csoportba a dél-békési települések tartoznak, ahol jelentősen csökkent a mezőgazdasági foglalkoztatottság, így itt is elsősorban az elvándorlásnak tulajdonítható a nem lakott lakások nagyon magas aránya.
- Hatodik csoportként pedig Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegye határterülete említhető, ahol magas a tanyasi népesség aránya. Ezeken a területeken az 1950-es évek előtt a népesség 80-90 százaléka szórványtelepüléseken élt, ez azonban az erőltetett kollektivizálás hatására jelentősen csökkent. A rendszerváltozáskor még mindig volt jó pár olyan település, ahol a népesség több mint fele tanyán élt. A külterületeken élő emberek hétköznapjait segítő tanyagondnoki rendszer az 1990-es évek óta sem tudta teljes egészében pótolni az infrastruktúra hiányait.
Címlapkép forrása: Getty Images
