Az elnöki palotában tartott megbeszélése előtt Orbán Viktor a Place Vendôme-on található Ritzbe tett egy kitérőt, hogy interjút adjon a Le Pointnak, ahol két fő okra hivatkozva kifejtette Ukrajna uniós tagságával kapcsolatos ellenvetéseit. A magyar miniszterelnök szerint az ukránok „nem állnak készen a tárgyalásokra”, az európaiak pedig „nem állnak készen arra, hogy teljes jogú tagként fogadják el őket”. Hangsúlyozta Magyarország máshogy látja Kijevet, mivel földrajzilag is közel van Ukrajnához, és azt állította, hogy a magyar kormány jól ismeri a térségben kialakult helyzetet.
Orbán Viktor az Európai Bizottság jelentését kritizálva vitatta azokat az állításokat, amelyek szerint Ukrajna csatlakozásának hét előfeltétele közül négy már teljesült. Elutasította a csatlakozási tárgyalások megkezdésének gondolatát,
Ukrajnát a világ egyik legkorruptabb országának nevezte, és a felvétel gondolatát viccnek minősítette.
A magyar kormányfő továbbá gazdasági érveket sorakoztatott fel Ukrajna uniós tagsága ellen. A Le Point-nak azt állította, hogy ha Ukrajna csatlakozna az EU-hoz, példának hozta Franciaországot, amelynek szerint „több mint 3,5 milliárd euróval többel kellene hozzájárulnia a közös uniós költségvetéshez.”
Aggodalmakat fogalmazott meg a mezőgazdaságra gyakorolt hatásokkal kapcsolatban, szerint „szörnyű következményekkel járna, ha Ukrajna jelentős mezőgazdasági ágazatát integrálnák az európai agrárrendszerbe”. Emiatt az uniós Közös Agrárpolitika – vagyis a támogatási rendszer – előzetes átalakítása mellett érvelt.
A magyar politikus óvatosságra intett, párhuzamot vonva a múlt hibáival, külön megemlítve Törökországot, és alternatív megközelítést javasolt Ukrajna csatlakozásához. Azt javasolta, hogy tárgyaljanak Ukrajnával egy „stratégiai partnerségi szerződésről”, amely különböző témakörökben, például a mezőgazdaság, a vámügyek és a biztonság területén is tartalmazna külön megállapodásokat.
Orbán Viktor viszont kifejezte hajlandóságát az együttműködés szintjének emelésére anélkül, hogy támogatná Ukrajna uniós csatlakozását, és azt javasolta, hogy a kapcsolatot csak lassabban mélyítsék el.
A magyar miniszterelnök ismét kitért a múltbeli hibákra, és hangsúlyozta az Ukrajnával való stratégiai partnerség szükségességét, az azonnali EU-csatlakozás nélküli fokozott együttműködés mellett foglalva állást.
Bár az interjúból viszonylag új magyar kormányzati érvek is kitűnnek, arról semmit nem tudni, hogy Emmanuel Macron francia elnök és Orbán Viktor között mi hangzott el. Késő este, a munkavacsorájuk után nem tartottak sajtótájékoztatót és nem adtak ki semmilyen közleményt. A francia államfő a közösségi médiás felületein sem tett közzé egyetlen bejegyzést sem a találkozóról, míg a magyar politikus is csak a megérkezéséről készült fotókat tette közzé, amelyek mellett annyi szöveg szerepel csak, hogy „Párizsi vacsora”.
Mint arról írtunk, a jövő heti uniós csúcstalálkozó diplomáciai katasztrófától tartanak Brüsszelben a belengetett magyar vétók miatt. Bár gyakran emlegetik a befagyasztott uniós források ügyével együtt az Ukrajna csatlakozása elleni magyar tiltakozást, a legtöbb uniós tisztviselő szerint más okok húzódhatnak meg a háttérben. Sok EU-s diplomata szerint egy politikai sakkjátszma lehet a háttérben, amely tematizálhatja Ukrajna ügyét a jövő évi EP-választások előtt.
Többen azért sem értik a magyar kormány ellenállását, mert a csatlakozási tárgyalások várhatóan 7-10-15 évig is eltarthatnak, pont azt a török példát emlegetve, amelyről Orbán Viktor is beszélt az interjúban. Ráadásul az EU épp azzal számol, hogy a csatlakozási tárgyalásokon az agrártámogatások és kohéziós fejlesztési források ügyében is részletes tárgyalásokat folytassanak a háború sújtott Ukrajna vezetésével.
A magyar forrásokról szóló döntés kapcsán viszont pont pozitív hírek érkeznek: csütörtök este a kormány közzé is tette azt a jogszabályt, amely elindíthatja 10 milliárd euró kifizetését Magyarország felé.
Címlapkép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Emmanuel Macron francia elnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt párizsi munkavacsorájuk elõtt az Elysée Palotában 2023. december 7-én. A fotó forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher.