Tovább gyengült a forint
November végén már 377 alatt is álltak a jegyzések, azóta viszont kisebb megszakításokkal de inkább gyengül a forint az euróval szemben. A gyengülés ma is folytatódott, és az árfolyam délután a 383-as szintet is áttörte.
A forint gyengülése most kevésbé magyarázható általános tőkepiaci hangulatromlással, hiszen a vezető nyugat-európai és amerikai részvénypiacokon is, ha mérsékelten is, de felfelé kúsznak az árfolyamok.
Azt sem mondhatjuk, hogy az EURUSD keresztben történt változások miatt gyengül a forint, hiszen a gyengülés minden vezető devizával szemben markáns, miközben az euróval szemben 2,5, a dollárral szemben 2,6 egységet gyengült ma a magyar fizetőeszköz.
Át is vitte a 383-as ellenállást
Az euróhoz képest a forint átvitte a 383-as szintet, kérdés, mennyire marad tartós a gyengülés.
A 383-as szint felé tart a forint
Egyelőre gyengül tovább a forint, de a tempó lassult. Az euróhoz képest már 382,8-nál jár a váltás, és fontos szintet jelent majd a 383-as ellenállás is.
Fontos szint felett a forint
A forint most már 382,5 felett jár az euróhoz képest, ami az elmúlt héten már megállította a gyengülést. A kérdés, hogy most mennyire tartósan marad e fölött a kurzus.
Újra felgyorsult a gyengülés
Négy órakor megint felszúrt a forint az euróhoz és a dollárhoz képest is. A közös európai valutával szemben egészen 382,3 fölé ment az árfolyam, közel a 382,5-ös Fibonacci-szint is, ami fontos ellenállás lehet a magyar devizának.
A dollárhoz képest is közel 0,5 százalékos gyengülésben van már a forint: az árfolyam most már 355,4 közelében jár.
Nem talál magára a forint
Némileg visszakorrigált a forint az euróval szembeni 382 feletti szintről, de csak átmeneti volt az erősödés, most 381,6-nál jár a váltás.
A dollárhoz képest is hasonló pályán mozog a magyar deviza. Kora délután egészen 355,3-ig szúrt fel a kurzus, most pedig 354,765-nál jár a váltás egy kisebb visszaerősödés után.
Hirtelen gyengülés indult
A forint alól kirántották a szőnyeget kora délután: az euróhoz képest gyorsan felszúrt az árfolyam 382 fölé. Ez a napközbeni szerény mozgáshoz képest is érezhetőbb elmozdulás, 0,35 százalékos gyengülést jelent, és elindult vissza a pénteki a kurzus a pénteki átlagos szintek felé.
Inkább gyengülő pálya látszik
Egészen az 50 napos mozgóátlagig, 381,6 közelébe gyengült már ma a forint, ami most már inkább egy negatívabb trend folytatásának tűnik. A 61,8 százalékos Fibonnacci-pont 382,4 felett húzódik, de ettől egyelőre még messzebb van az euróhoz képest a magyar deviza.
Gyakorlatilag stagnál a forint
Nagyon szűk sávban mozog a forint az euróhoz képest: egyelőre a nyitóárfolyam felett 0,05 százalékkal áll 381 körül mozogva a magyar deviza, de egész nap kicsi az ingadozás az árfolyamban.
A dollárhoz képest minimális erősödéssel 353,74-nél jár most a forint.
Szakad le a forint
Hétfő késő délelőttre eltűnt a forint ereje, már közelíti a 381,5-ös szintet, ami már 0,7 egységgel rosszabb a nyitó árfolyamhoz képest.
Ez a lendületvesztés azért is érdekes, mert eközben az euró egy picit erősödött a dollárhoz képest, ami pedig általában a magyar devizát is húzza magával.
Visszabukdácsolt a forint a gyengülésbe
A forint minimális gyengüléssel áll az euróhoz képest 9:45-kor: 380,92 most a váltás, de ez csak 0,04 százalékos veszteséget jelez. Ezzel tehát egyelőre a 200 napos mozgóátlagnál rosszabbul áll a forint, az a szint 379,57-nél húzódik.
380 felett kezdi a hetet a forint
Hétfő reggel 380,5 körül kezdi a hetet a forint az euróval szemben, ez egyelőre minimális, 0,1 százalékos erősödést jelent a magyar deviza szempontjából péntek estéhez képest. A magyar deviza a hétvége előtt érezhetően erősödött miután újabb pozitív hírek jöttek az uniós forrásokkal kapcsolatban. Késő este az S&P hitelminősítői döntése sem hozott változást, a cég változatlanul hagyta a magyar BBB mínusz besorolást és a stabil kilátást. Így már csak a most pénteki Fitch-felülvizsgálat miatt kell aggódnunk idén, ott a negatív kilátás mellett elképzelhető egy leminősítés, de reménykedhetünk abban, hogy változatlan szinten marad a besorolásunk. A következő napokban a fejlett jegybankok kamatdöntései mozgathatják még a hangulatot, jövő kedden pedig az MNB Monetáris Tanácsa tartja idei utolsó kamatdöntő ülését, elsősorban ezek hozhatnak még kilengéseket a forint piacán. De a magyar deviza szempontjából kulcsfontosságú lehet a hét második felében az uniós csúcs is, melyen akár a középpontba is kerülhet a magyar kormányfő. A dollárral szemben most 353,7-nél járunk, míg az angol font 443,7 forintba kerül.
A régióban a lengyel zloty stagnálással, a cseh korona pedig minimális, 0,1 százalékos gyengüléssel indítja a hetet az euróval szemben. A feltörekvő piacon a török líra és az orosz rubel is alig mozdult reggel a dollárral szemben.
Az euró-dollár árfolyam szempontjából a már említett kamatdöntések, elsősorban a Fed lépése lehet fontos a héten, most 1,076 körül jár a jegyzés, ami egyelőre minimális elmozdulás péntek estéhez képest. A japán jen 0,7 százalékos gyengüléssel kezdett hétfő reggel, az angol font pedig minimális gyengülésben van a dollárral szemben.
Címlapkép forrása: Shutterstock