Az Európai Bizottság javaslata nyomán a tárcavezetők tanácsa pénteken döntött Magyarország és 12 másik ország módosított, RePowerEU fejezettel kiegészített helyreállítási tervének elfogadásáról. Az Orbán-kormány így az RRF-szupermérföldkövek teljesítése nélkül is gyorsan hozzáférhet az első, 10+10 százalékos előlegfizetésekhez, ami jövőre 920 millió eurót jelenti.
Az uniós rendelet nem szab feltételeket az előleg folyósításához, de a további pénzösszegek elérhetőségéhez Magyarországnak továbbra is teljesítenie kell a jogállamisági és korrupcióellenes feltételeket.
A pénteki döntésnél nem volt szükség az összes tagország beleegyezésére, csupán minősített többségi szavazatra. Ahogy arról a Népszava még pénteken írt, Hollandia és a három balti állam tartózkodott a szavazáson. Mindannyian a hiányos jogállamisági reformok és elmaradó korrupciós intézkedések miatt nem tartotta kívánatosnak, hogy Magyarország az energetikai átállásra szánt forrásokból előleghez jusson.
Most azonban Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatásából kiderült, hogy a négy ország mellett a finn-dán-svéd trió sem támogatta a magyar előlegkifizetések elindítását.
„Ezek az országok mindent megtesznek azért, hogy a nekünk és Lengyelországnak jogosan járó támogatásokat visszatartsák. Nem fontos számukra a zöld átállás, vagy az energiafüggőség csökkentése sem. Még a velünk kritikus Európai Bizottság is kitűnőre minősítette a magyar helyreállítási program módosítását, őket ez nem érdekelte” – írta a magyar politikus a Facebookon.
Technikailag érdekes helyzet alakult ezzel ki: a minősített többségi tanácsi szavazásoknál a tartózkodás ellenszavazatnak számít, vagyis az említett hét ország gyakorlatilag a magyar helyreállítási terv módosítása ellen szavazott.
Így ráadásul nem is volt annyira biztos a kifizetés elindítása, mert ilyenkor az is a szabály, hogy tagállamok 55%‑a (vagyis a gyakorlatban a 27 tagállamból 15) támogatására van szükség, vagy akik az EU teljes népességének legalább 65%‑át képviselik. Intő jel lehet ez az RRF-szavazásra, ha egyszer teljesíti a magyar kormány a szupermérföldköveket, ugyanis a hét ellenzőhöz a jövőben akár csatlakozhatnak más országok is.
Címlapkép: Varga Mihály az Ecofin pénteki ülésén. A fotó forrása: EU